Már-már leszoktam a blogírásról, de még Zorka megérkezése előtt gondoltam összefoglalom azt a 3/4 évet, ami kimaradt (upsz), így indul  a "Zsombor blog újratöltve", természetesen továbbra is a főszereplő kommentálásában.

Szüleim megelégedésére szolgál, hogy még mindig nem tartozom az agresszív, rendetlen, szófogadatlan kisfiúk táborába, inkább nyugodt, kiegyensúlyozott gyerkőc vagyok. A megtévesztés végett természetesen "idegenek" környezetében nem szólalok meg, pedig amúgy mindent mondok, már van szavam többek között olyan fontos és nélkülözhetetlen dolgokra, mint a savanyú káposzta (szato), pattogatott kukorica (patto), szaloncukor (cucuja), zutty. Mindent közölni tudok, amit el akarok érni (anya, csüccs, oda), ha esetleg erre apró hisztire van szükség, az sem tart sokáig, csak térdelek és verem a combom a két kezemmel, közben természetesen krokodil könnyeket hullatva. Ezt olyankor is produkálni tudom, ha nem tudom betenni az autót az autószállító kamionba vagy a duplo-ból leesik egy darab, de hát ez elvileg egy ilyen korszak, és én még amatőr módon nyomom.

Kishúgomat már most nagyon szeretem (már amennyire felfogom, h anya hasában van), mindig megyek anya hasához, mondom, hogy "Zódda bent" és megsimogatom (anya közbeszól: remélem ez nem fog változni!). Sőt, már éreztem a mozgását is! Persze néha a saját pocakomra is mondom, h Zódda, ilyenkor csupán arra utalok, hogy az én pocim is közel akkora, mint anyáé :). Evészetem amúgy meglehetősen hektikus,  naphosszat állnék a hűtő előtt a kajákra mutogatva és mondogatnám, hogy "essze", az evészetig persze nem mindig jutok el a kiválasztott darabbal. Van, amikor viszont folyton csak ennék (anya: ilyenkor biztos Zódda éhes a pocakjában :)). Rosszabb evő vagyok bár, mint voltam egykoron, alkatomon és súlyomon ez nem látszik, a remény még megvan bennem, hogy kinövöm ezt az előnytelen alkatot (kevés evés, nagy pocak és comb), de végül is így meg edzem a körülöttem élők izmait, úgyhogy hálásak lehetnek nekem tulajdonképp -  már megint ez az önfeláldozás.

Az elmúlt hetekben új élményekkel gazdagodtam, többek között túl vagyok első, ésszel felfogható korban tett vonatozásomon, buszozásomon, illetve disznóölésemen. Ja, és a nagy kádban való fürdésemen (bubikkal, meg minden) - bár ilyen volt már kisebb koromban, de akkor még annyira nem fogtam fel a dolgot.  Ezek közül váltig állíthatom, elfogultság nélkül, hogy a vonatozás volt a fő kedvenc, csak ültem és néztem apa ölében, leszállni persze nem volt kedvem, de a többit nagyon élveztem. A busz sem volt rossz, de azért a vonatot többet emlegetem azóta is. A disznóölésnél kicsit meglepett, hogy hogy kerül oda az a coca fektetve, és miért vagdossák szét, de hát úgy látszik ez már csak így megy. Nekem azért az élő cocák izgibbek. No, az élményfürdőről egy kis időre lemondok úgy érzem, nem értem mire jók ezek a hangos kütyük, én maradok inkább a kisebb méretű kádaknál és vizeknél.

Ha már az állatoknál tartottunk, nagy kedvenceim az általam csak "kakk" összefoglaló néven futó baromfik, séta közben mindig útba kell ejteni azt a házat, ahol kint vannak tyúkok, kacsák, libák, mindenféle. Na, ezt órákon át elnézegetném, természetesen leginkább drága barátném, Petra baba (alias Pete vagy babababa) kíséretében, akivel nap mint nap teszünk romantikus sétákat, útba ejtve a kakasokat is. A másik befutó nálam: Thomas, az én kis vonatom. Ebből, más mesékkel ellentétben 1 db 10 perces epizódot végig tudok nézni, amúgy nem vagyok egy tv nézős alkat. Thomas kezdetben "sz-sz" volt a sihu után, de most már akár szép kiejtési versenyen is indulhatnék, olyan szépen mondom, hogy vonat. Csak úgy, mint nagyszüleim nevét, illetve most már lassan mindenki másét, aki fontos számomra. Ezeket rendszerint végig is szoktam sorolni,miután naphosszat be sem áll a szám, csak magyarázok és magyarázok egyfolytában.

Kedvenc játékaim az autók, abból mindenféle, az építőjátékokat is általában torony vagy garázs építésére használom. Ezen kívül imádom a házimunkákat, nincs nap, hogy ne söpörnék, felmosnék vagy éppen porszívóznék, de törölgetni is imádok, ruhákat mosógépbe ki-be pakolni, és még sorolhatnám. Ja, és hát a főzés, mint a képen is látszik, betöltöm a kis kukta szerepét, főzés közben a pulton ülök és nézem, anya hogy serénykedik.

Miután délutáni alvásidőm nem annyira hosszú (általában 1 óra), hogy kisregényekre teljen az időből, ennél sokkal többre most nem futja, a képek viszonylag friss állapotomat tükrözik, 1-2 hónaposak.

karácsony:

tél: