Sokan hiányoltátok a blogot, így erőt vettünk magunkon drága kisfiammal és nekiültünk alkotni! Most én vagyok a riporter, és aki válaszol: Csehó Zsombor (ahogy ő mondaná: Csehó Zsobbó).
- Úgy hallottam, többen is Dunnának szólítanak. Honnan ered ez a név?
- Nos, ezt a nevet magamnak találtam ki még beszédem kezdetlegesebb fázisában (jelen állapotomban akár szépkiejtési versenyen is indulhatnék, ha még rendeznek ilyet egyáltalán). Ennek aztán sok féle további becézési formája alakult ki az idők folyamán, mondhatni mutálódott a név a következőkre: Dunni, Mr. Dunnacsevszy (by Anya), Dunna-Bandi és még vannak ritkábban használt gyöngyszemek, de ezekkel már nem fárasztanék senkit.
- Jól tudom, hogy van egy kistestvére is?
- Igen, maga igazán jól értesült a család ügyeivel kapcsolatban.
- Őt hogy hívják?
- Természetesen rendes nevén (Zorka, amin már magában is sokan csodálkoznak) őt sem sokan szólítjuk, és őt is én neveztem el először Zodkának. A név szintén rajtaragadt és enyhe változtatásokkal máig is él: Zidka, Zodkalínó. Az a legdöbbenetesebb, hogy ha ezeket hallja, odafigyel, mintha értené, hogy neki szólunk.
- Hogy fogadta a kistestvér érkezését?
- A kishúgom családunk megbecsült tagja, szeretek vele játszani, szeretem, ha nevet, márpedig sokszor nevet. De amit a legjobban szeretek: megenni a neki turmixolt gyümölcsöket. Mindig leülünk együtt Zorkával és anyával, és egy tálból eszek az enyhén szólva is jó étvágyú féléves kis rötyögőgéppel. Ő amúgy megeszik egyszerre 1 almát és 1 barackot, de ehhez ugye még én is hozzájövök, úgyhogy lassan már nagykerben kéne vásárolni, olyan nagy gyümölcsfogyasztókká léptünk elő. A másik gyümölcs, amit még nagyon szeretek, az a dinnye. Azt apával szoktam mindig együtt enni. Bár a legtöbb dologgal úgy vagyok, hogy egyszerűen meg sem kósoltolom, pl a cseresznyét is, egyszerűen nem tetszik és nem eszek belőle (így voltam a dinnyével is, de annyira ették, hogy csak megszerettem). Pedig cseresznye lesz a jelem a bölcsiben!
- Csak nem, bölcsibe fog járni?
- Bizony, a Ficánka csoport megbecsült tagja kívánok lenni, de még elég sokat kell addig aludni, csak októberben kezdjük a beszoktatást.
- Várja már?
- Igen, nagyon! Sok játék, sok gyerek, ez való nekem igazából. Csak a korán kelést nem szeretem, nem tudom,hogy fogom bírni. 8 óra fele szoktam kelni, ott akkor meg már kezdődik a reggeli. Bár, ha azt kihagynám sem történne katasztrófa, igazából egész nap általában csak este eszek normális mennyiséget. Reggelire max 5 falat, ennyi az adagom, ebédet meg nem is nagyon szoktam enni, de estére viszont megjön az étvágy. A mostani favorit nálam a májas. Mindig azt kérek, meg vajkrémet, természetesen paradicsommal, ezeket nagyon szeretem. És emellé még szoktam néha kefírt vagy tejfölt enni. Van ízlésem, mi?
- Az biztos, ez igazán jól hangzik. Maga igazi ínyenc! Hogy telt eddig a nyár?
- Köszönöm, a nyár remek volt, voltam strandon is többször, imádtam. Persze nem annyira a kis babaúsztatót, hanem a nagy mély víz, az jött be igazán, a veszélyérzet motivál úgy érzem. Mindig le akartam merülni :), de nem engedték :(. Ezen kívül sokat játszottam a szomszéd gyerekekkel is, meg Petra babával is, és ami még ennél is extrémebb, felsorolom, milyen járműveken ültem a nyár folyamán: vonat, autó (ez ugye nyilvánvaló), markoló, nagy traktor, nagy motor, darus autó és targonca. Azt hiszem nem hagytam ki semmi. Na, ezekre mondom, hogy ezért érdemes élni! És még ami vár rám, lehet, hogy sikerült felkéredzkedni egy kombájnra is! Na, ez még nagy vágyam. Meg egy hajón is ülnék szívesen, de valamit kell jövőre is tartogatni. Ja, és még amit nem szabad kihagynom, ha már a nyárról van szó. Beköszöntött nálunk is a várva várt 2 éves hisztikorszaknak nevezett időszak, úgyhogy jelenleg nem vagyok éppen problémamentes, de kitartóan próbálkoznak a leszoktatásommal.
- Visszatérve kishúgára. Mesélne nekünk róla bővebben? Hátha érdekli az olvasókat.
- Ó, hát kit is ne érdekelne egy ilyen kis extrovertált, huncut baba. Állítólag igazi felüdülés után egy ilyen mosolygós baba, aki értékeli, ha bohóckodnak neki. Ő azt hiszem bepótolja az én hasonló korban tett lemaradásomat. Amúgy nagyokat alszik még, és egy szó nélkül elalszik, el sem hiszem! Semmi tiltakozás? Na ne! Na jó, a kocsiban, meg a babakocsiban azért belehúz ő is, ott meg a rikácsolás ezerrel, ha őnagysága épp mozogni szeretne és nem tudja hasra vágni magát. De mindent összevetve jó baba. Jól elszórakoztatjuk mi is, meg ő is minket. Mozgásban is nagyon jó, legalábbis hozzám képest mindenképp. Forog, és már emelgeti a fenekét, úgyhogy lassan jön a mászás.
- Köszönöm, hogy ránk szánta a drága idejét, további jó játékot kívánok és sok sikert a bölcsihez.
- Köszönöm én is az érdeklődést, ma megyek is a játszótérre, úgyhogy lassan készülődünk is. Keressenek nyugodtan bármikor, szívesen fogadom a velem játszani kívánók népes táborát személyesen is birtokomon.
Mondjuk nem vagyok rá féltékeny (azért be kellett ülnöm a hordozóba nekem is, amiről térdtől lelógott a lábam), egyelőre nem sok vizet zavar, a nagy hisztiket későbbre tartogatom. Egyelőre simogatom és ki vagyok akadva,ha sír, ami az ő esetében inkább nyekergésnek felel meg, sírni azt szerintem nem is tud.
Legnagyobb meglepetésre szeret fürdeni az első naptól kezdve, csak kapaszkodnia kell a kezével valaki ujjában és már semmi gond nincs. Napirendjét úgy alakította ki, hogy az enyémmel ne nagyon ütközzön. Kicsit nehezebb időszaka is akkor van, mikor én már alszom, reggel előttem kel, hogy addigra végezzen az evéssel, mire én is kelek, éjszaka pedig egyszer kel, hogy senkinek ne legyen túl nagy terhére, szóval egyelőre maradhat a kis újonc. 
Kishúgomat már most nagyon szeretem (már amennyire felfogom, h anya hasában van), mindig megyek anya hasához, mondom, hogy "Zódda bent" és megsimogatom (anya közbeszól: remélem ez nem fog változni!). Sőt, már éreztem a mozgását is! Persze néha a saját pocakomra is mondom, h Zódda, ilyenkor csupán arra utalok, hogy az én pocim is közel akkora, mint anyáé :). Evészetem amúgy meglehetősen hektikus, naphosszat állnék a hűtő előtt a kajákra mutogatva és mondogatnám, hogy "essze", az evészetig persze nem mindig jutok el a kiválasztott darabbal. Van, amikor viszont folyton csak ennék (anya: ilyenkor biztos Zódda éhes a pocakjában :)). Rosszabb evő vagyok bár, mint voltam egykoron, alkatomon és súlyomon ez nem látszik, a remény még megvan bennem, hogy kinövöm ezt az előnytelen alkatot (kevés evés, nagy pocak és comb), de végül is így meg edzem a körülöttem élők izmait, úgyhogy hálásak lehetnek nekem tulajdonképp - már megint ez az önfeláldozás.
Kedvenc játékaim az autók, abból mindenféle, az építőjátékokat is általában torony vagy garázs építésére használom. Ezen kívül imádom a házimunkákat, nincs nap, hogy ne söpörnék, felmosnék vagy éppen porszívóznék, de törölgetni is imádok, ruhákat mosógépbe ki-be pakolni, és még sorolhatnám. Ja, és hát a főzés, mint a képen is látszik, betöltöm a kis kukta szerepét, főzés közben a pulton ülök és nézem, anya hogy serénykedik.
Evés: nem vagyok különösebben válogatós, a brokkolit nem szeretem, a többi nagyjából jöhet. A narancsot imádom a kezemben fogva enni (fog nélkül :)), persze ne tudjátok meg, hogy nézek ki utána, de a kenyér után sem vagyok sokkal jobb állapotban, de hát valahogy meg kell tanulni (anyának foltot kivenni). Tejpép a nagy kedvenc, abból bármennyit meg tudnék enni. Látszik is a jómód a pocómon, egy nagyobbacska hordó valahogy beférkőzött oda.
Ezen alkalomból meg is történt életem első merítése, ami azt jelenti, hogy anyucikám bezony szívtelenül lebuktat
ott a víz alá. Nem vettem nagyon magamra, csak nagyokat pislogtam utána mindig, meg néha nyeltem egy kis vizet, de nem vészes. Viszont egyes gyakorlatokat annyira szerettem, hogy visítgattam közben örömömben. Egyik kedvencem a deszkázás, méghozzá úgy, hogy közben azt teljesen végignyalom, mint minden mást mostanság. Így bezzeg ízlik a víz! Na de majd erről később. Pár képet is mellékelek, egyiken épp egy vödörbe próbáltam beleférni, ez nem volt gyakorlat természetesen, csak a kíváncsiság vezérelt, mit tud a vödör, de semmi extrém.
Azért anya továbbra is próbálkozik a "leszoktatással", bár mostanában velem kapcsolatban max. próbálkozhat, mert kezdek egyre akaratosabb lenni és nem adom könnyen magam. Az alvással sem vagyok kibékülve néha, máskor meg egy hang nélkül elalszom, szóval a problémamegoldást rajtam aztán lehet gyakorolni. De képeket inkább a jobb hangulatú pillanataimból válogattam. Ja, továbba is a fogatlanok táborát gyarapítom, de a hajam nő nagy ütemben, de ezt gondolom látjátok.
Elárulom, hogy víz alatti fotók is szoktak néha készülni profi fotós által, úgyhogy ha már nagyon belejövök, lehet, nemsokára láthattok is búvárkodás közben. Sokféle gyakorlatot csináltunk, különböző eszközökkel (deszka, labda, anya keze), úgyhogy azt hiszem ez nem csak élmény, hanem tutira fejleszti is a mozgásomat. Egy dolgot csináltam csak a megszokottól eltérően. Úszás után minden baba nagyot szokott aludni, na, ez nálam nagy fél órára sikeredett, úgyhogy igazi vízicsibe vagyok, akinek meg sem kottyant az a 3/4 órácska, amit az amúgy kellemes hőmérsékletű vízben eltöltöttem (az egyik úszópajtim állítólag első alkalommal elaludt a vízben!!!).
Persze azóta ez a játék már nem hat meg, mindig valami újra vágyom, de hogy az ott akkor mennyire tetszett nekem, el sem hiszitek (sőt, még én sem). Dombóváron én, a nagy alvó átálltam arra, hogy délutánonként szinte semmit nem aludtam, este 6-7 körül kezdett csörögni a pizsi, de ez itthon is így van változatlanul. Viszont míg ott minden éjjelt végig aludtam, itthon mindig felébredek azért egyszer, olyan jól esik az a kis éjszakai nasi.
A legnagyobb öklendezéseim azonban a víztől vannak, pedig az aztán csúszna magától is lefelé. Sőt, sem az instant tea (ami pedig édes), sem a hígított almalé (igazi almából) nem elfogadható számomra. A nem hígított verziót legalább immel-ámmal lenyelem, de azért ezt sem rendelnék egy étteremben vagy kocsmában.
Már magamat vetkőztetem, ahogy a képen is látszik. ezt csináljátok utánam! Kész szabadulóművész vagyok.
Belejöttem a barack evésbe, bár csak nasiként kapok néha, és az elején van még fintor, meg szájon kieresztés, de a végén meg annyira belejövök, h már nyitom a számat és ha nem adják rögtön, helyette gyorsan bekapom a kezem. Szóval bejön ez a barack dolog, már alig várom a többit.
Azt gondolom, nem sokan mondhatják el magukról, hogy ültek egy markológépben. Nos, én már bizony igen, a képek magukért beszélnek. A szülők ugyanis füvezésbe kezdtek (na nem cigi lóg a szájukból, pedig 1-1 slukkal engem is megkínálhatnának....), hogy legyen nekem hol szaladgálni már jövőre, és ehhez földdel fel kellett tölteni kicsit a területet, ehhez kellett a Gép. 
Mondjuk ezeket az autóutakat egyre nehezebben bírom, hiszti az volt bőven a kocsiban, úgyhogy lehet, egyelőre nem nevezek a forma 1-re. Apropó, apa volt a Hungaroringen, nagyon odavolt (sejtettem persze), már alig várja, hogy egem is vihessen. A dombóvári úttal kapcsolatban feltárult egy újabb fejlődési ugrásom, ugyanis míg múltkor egy hét távollét után nem ismertem meg apát, addig most igen, mosolyogtam rá már szinte az első pillanatban. Amúgy hát mosolygásban egyre jobb vagyok, már elég jól reagálok az egyes ingerekre. Kedvenceim: puszi, főleg a nyakam (inább tokám) környékén, hintáztatás, érdekes hangok (röfögés, csettintés, bármi), fújkodás, illetve ha kialvott és jól lakott állapotomban egy kedves mosolyra is reagálok. Ja, és specialitásom a féloldalas mosoly, ezt még nem sikerült lekapni azzal a fém bigyóval, amit kattintgatnak előttem és közben próbálnak mosolyogtatni, de aki ismer, az tudja miről beszélek. Ez egy igazi sármos mosoly, döglenek érte a csajok!!! Na jó, az összes csábítási technikámat nem fogom elárulni, abban ne is reményedjetek!
Természetesen eleget tettünka meghívásnak, hiszen már régóta nyaggatam anyáékat, hogy hadd találkozzam végre a rokonokkal, meg hát arra még úgysem jártam, nem lehet időben elkezdeni a világjárást (mely egyelőre még kicsiny országunkra korlátozódik azért, bár én merek nagyot álmodni, meglátjuk szüleim hogyan állnak ehhez a dologhoz). Az úton viszonylag jól viselkedtem, odafele, vissza kicsit már nyűgibb voltam, de azért nem voltam vészes. Nos, ez a kirándulás nagy kihívásokat jelentett: templom, sok kisgyerek. De természetesen ezt a próbát is nagyon jól viseltem, leginkább alvással töltöttem az időt (elnyomott ez a levegőváltozás), a maradékot meg nézelődéssel, meg szokás szerint a kézről kézre járással. Nagyon bírom, amikor mindenki babusgatni akar, szóval hajrá!!! Anyáék is szuperül érezték magukat, ilyen kisgyerekes bandával még nem töltöttek ennyi időt, de úgy érzik, be tudnak illeszkedni egy ilyen légkörbe. A kissrácok kint fürcsiztek az udvaron kis medencében, de hát én ehhez még nagyon pici vagyok, ezért én csak irigykedtem. Bár annyira nem volt vészesen meleg, úgyhogy azért kis lehetett bírni. Ja, a templomban persze megéheztem, így anya kint az 50 fokos autóban etetett meg, aztán próbáltunk visszamenni, de annyira nem komáltam azt a légkört jóllakottan, inkább újabb kalandokra vágytam. De azért az elején elvoltam ám vagy 20 percet, a pap bácsinak sem lehetett panasza rám. Volt egy vicces sztori is. Én fent aludtam Gellért kiságyában, apa feljött mellém egy kicsit "őrizgetni", behúnyt szemmel (!!!). Közben én persze éhes lettem, de ordításomra mégsem az őrző szerepet magára vállaló apa válaszolt, hanem anya jött fel, megetetett, majd levitt magával. Apa tovább őrizte Gellért szobáját a szőnyegen heveredve, majd felvitték Gellértet is aludni. Amikor apa felébredt, vagyis bocsánat, csak őrzés közben rálesett a védett egyénre, gyanússá vált neki, hogy kicsertélték a gyereket mellőle :). Azért rendes tőle, hogy felvállalta, hogy más gyerekét is megvédi a sárkányoktól, szörnyektől, meg hasonló félelmetes vadállatoktól, nem? Hitetlenkedve jött le hozzánk, hogy valaki kicserélte a gyereket mellőle és ez nem lehet, hiszen ő végig figyelve őrzött!!!
. Délután meg irány a Balcsi, azon belül is Aszófő (északi part, aki nem ismerné ezt a frenetikus helyet). Benccéék minden évben meghívják anyáékat az Aszfesztre (ez a saját kis fesztiválunk), és most engem is mellékeltek. Ezen az úton kifejezetten jól viselkedtem, peidg 2,5 órás volt. Mindjárt az örvényesi strandra pottyantunk (ezt Bence rokonai csinálják, ott van a közelben, és egy nagyon király hely!!!). A strand tele van nagy fákkal, sok kisgyerekkel, játszótérral, röpi, foci, lábtengó pályával, kajálós helyekkel, szóval mindenki megtalálja a korának és tehetségének megfelelő elfoglaltságot. Akkor nem voltunk ott sokat, mentünk is a házhoz. Na, ott én annyit aludtam, hogy már felkeletettek olyan 11 körül, hogy jó lenne már ennem is valamit. A szülők irtó jól érezték magukat, főleg anya, aki ugye mostanában kénytelen volt hanyagolni a hasonló összejöveteleket. Aludni ők nem aludtak sokat, de ellenben én folytattam éjszaka is. Alíz velünk aludt, és alig ébredt fel a hajnali evésemre, úgyhogy ő is megállapította, hogy simán lehet mellettem aludni. Mondjuk anyáék sem aludtak még velem együtt, anya nem is nagyon tudott aludni, minden kis rezdülésemre felébredt, nem akarta, hogy esetleg eljussak a sírásig, mert akkor felébrednek a többiek. Másnap a strandon viszont nem aludtam szinte semmit. A szülők fürödtek, anya röpizett (bár elég bénán ment most neki, de azért élvezte így is), nagyon jól elvoltak, én meg csak lesegettem a sok újdonságot. Teljesen feltöltődtem új ingerekkel! KOra délután aztán indultunk haza, aztán itthon kipihentem magam.
